Mém over

Dombóvári István műsorvezetésével indult a VIASAT3 legújabb saját gyártású műsora, ahol a felhőtlen szórakozásé, a jó beszélgetéseké, a hihetetlen sztoriké, na meg a legviccesebb mémeké a főszerep. A rendhagyó vetélkedő minden adásában négy ismert ember mérkőzik meg egymással. A játék első felében a sztárvendégek egyesével osztják meg nem mindennapi, személyes történeteiket, amelyekre a többieknek a lehető legjobb mémet – azaz a tökéletes képet és szöveget – kell elkészítenie, természetesen pontokért. Az adás második felében aztán a házigazda, Dombóvári István hozza a témákat: itt a mémek közéleti és bulvár hírekre készülnek, szintén pontokért, aki pedig a körök végén a legjobb eredményt éri el, az lesz az est győztese. 

Mémekből, jó beszélgetésekből, sosem hallott sztorikból és nevetésből ssincs hiány

 

Március 8-án 20:00-kor a VIASAT3-on debütált Magyarország első, magyar fejlesztésű „mémshowja”, melynek minden adásában négy híresség mérkőzik meg egymással a mémbajnok címért. A Dombóvári István műsorvezetésével képernyőre kerülő talkshow-vetélkedőben a sztároknak az első körben egymás személyes – és általában kínos – történeteire, a másodikban pedig közéleti és bulvárhírekre kell megalkotniuk a leginkább passzoló mémet. A Mém over első adásaiban olyan hírességek mémesítik meg az életet, mint Ács Fruzsina, Fluor Tomi, Janklovics Péter, Járai Máté, Katz Dávid, Linczényi Márkó, Puskás-Dallos Peti vagy Rainer-Micsinyei Nóra.

 

Szeretnéd, hogy humorban gazdag pillanatokkal bővüljenek a napjaid? Elérkezett a VIASAT3 legújabb saját gyártású műsora, a Mém over, ahol mindenből és mindenkiből készülhet mém. A 6 héten keresztül futó produkció házigazdája nem más, mint a népszerű stand-upos, Dombóvári István, az epizódok gyártásáért pedig a Free Monkeys Production és Paprika Studios felel.

A mémshow első felében a játékosoknak először egymás történeteire kell megcsinálni a legütősebb mémeket, amiket minden körben a mesélő értékel majd. A második etapban már a házigazda, Dombi hozza el a válogatott közéleti és bulvárhíreket, majd ő pontozza az elkészült mesterműveket. Akinek a legtöbb pontja van, az lesz az abszolút mémbajnok.

 

„Óriási reményeket fűzök ehhez a formátumhoz, hiszen a mémek engem is kifejezetten szórakoztatnak, és akár egy hosszú, munkával teli nap után is ki tudnak kapcsolni. A műsor különlegessége pedig nemcsak abban rejlik, hogy egy interneten elterjedt és igen népszerű kommunikációs eszközt hozunk át a tévéképernyőre, de a sztárvendégek hírekre adott reakciói is sokat elárulnak majd arról, hogyan vélekednek ők a mai világ eseményeiről, természetesen humorral fűszerezve” – mondta el a házigazda, Dombóvári István.

 

A  talkshow-vetélkedő első adásaiban Ács Fruzsina, Fluor Tomi, Janklovics Péter, Járai Máté, Katz Dávid, Linczényi Márkó, Puskás-Dallos Peti és Rainer-Micsinyei Nóra hozzák el a legjobb mémeket.

 

Ha még többet szeretnél megtudni a műsorról, nézd meg a Mém over beharangozó videóját:  https://www.youtube.com/watch?v=fJQDPMZuP4k,

majd hangolódj a péntek estékre Dombóvári István „professzor” mémológiai előadásával:
https://www.youtube.com/watch?v=8apUM1O8DRc